2015. december 3., csütörtök

Adventi lelki napok


Az elmúlt hétvégén november 28 és 30 között, a jó Isten segítségével nyolc lány vett részt a lelki napokon, amelyeket udvarhelyi zárdánkban szerveztünk. Az Advent kezdetén, próbáltuk nyitottá tenni szíveinket az Úr eljövetelére, készségessé válni Szűz Mária példája nyomán, bizakodni, akárcsak Szent József, és vágyakozásunkat próbáltuk feléleszteni az Úr iránt. 

A lányok beszámolójából röviden ismertetünk néhányat:
"Nagyon tetszett az, hogy egy imádságos lelkigyakorlat volt. Betekintést nyerhettünk a nővérek életébe, ahol közvetlenséget tapasztaltam. Számomra ez egy adventi ráhangolódás volt, és a szeretet melegségét tapasztaltam meg" K.Cs.
"Isten gondviselő jósága, szeretete velem van. Azt mondja az Úr: «Ne félj, mert én veled vagyok»" B.B.


"A jó Isten felé szeretnék tekinteni és az Ő útján szeretnék járni." B.M.
"Nagyon tartalmas hétvége volt, amely keretet adott a feltöltődésre és a lelki megújulásra. Megismerhettük önmagunk és mások értékeit, és közelebb kerülhettünk önmagunkhoz, hogy ott felfedezzük Jézust." P.N. 


"Isten fénye, világossága szeretnék lenni: hirdetni az Örömhírt és reményt adni az embereknek." K.D. 
"A nővérekkel töltött hétvége élménydús volt, hiszen nemcsak a lelki feltöltődés, de a játék, a kikapcsolódás is a programok részévé vált. A lelkigyakorlat tökéletes kezdése az Adventnek, minden alkalommal újat és újat tanulok." K.B.



Istennek legyen hála mindenért!

2015. november 3., kedd

Meghívó lányoknak








    „Advent a vágyakozás ideje. A vágyakozás szerető kívánkozás az után, ami mélységesen betöltheti és kielégítheti szívünket.
    Az ember lényege szerint olyan valaki, aki Isten után vágyakozik.
    Advent idején kérdezd meg magadtól,tulajdonképpen mi is a legmélyebb vágyakozásod? Ha érintkezésbe lépsz vágyakozásoddal, szíved tágassá válik. Szabadnak fogod érezni magadat, még ha minden szűkös is körülötted.”
Anselm Grün

Szeretettel meghívunk
2015. november 28. és 30. között megszervezett lelki napokra, a székelyudvarhelyi zárdánkba, hogy közösen készüljünk Adventben 
az Úrral való találkozásra.
                             Szeretettel és imával:
                                                a ferences nővérek

Jelentkezési szándékodat kérünk, közöld november 25-ig az: antonettan@gmail.com  email címen, vagy a 0752957703 telefonszámon.  Várunk szeretettel!


2015. szeptember 26., szombat

Tanév kezdete

Szeptember 23-án a ferences templomban tanévnyitó szentmisét tartott Antal testvér, ferences szerzetes, napköziseink, iskolásaink, szüleik, pedagógusaik és nevelőik számára. Közösen kértük a Szentlélek segítségét az új tanévre. Az egyetemes könyörgéseket az iskolás gyerekek olvasták, míg óvodásaink egy-egy szimbólumot az oltár elé helyezve tettük le kéréseinket a Mindenható Isten elé. A szentmise végén a gyerekek előmehettek egy-egy külön áldásra.

2015. szeptember 19., szombat

Örökfogadalom

2015 szeptember 5-én ünnepélyes szentmise keretében M. Beáta nővérünk örökfogadalmat tett.

2015. augusztus 19., szerda

CsIT 2015

       Augusztus 11 és 15 között szervezték meg a 39. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, amelyen a közösségünk is képviseltette magát. A CsIT mottója Jakab apostol leveléből vett idézet volt: „Erősítsétek meg szíveteket!” Ebben a témában voltak előadások, ugyanakkor kértük a jó Isten segítségét, áldását, hogy jelenlétünkkel, a találkozó alatt kifejtett szolgálatunkkal a találkozó mottójának eleget tegyünk. A csütörtöki nap délutánja a „szerzeteseké” volt, lévén az idei év a megszentelt élet éve. Csoportokra osztva fogadtuk a fiatalokat, beszéltünk a közösségünkről, lehetőséget biztosítottunk számukra különböző imaformákkal megismerkedni, hogy ezek által is alkalmuk legyen Isten felé fordulni, megnyílni előtte. Szerda és péntek délután kézműves foglalkozásra hívtuk a fiatalokat, könyvjelzőket, karkötőket készíthettek, és sor került száraz nemezelésre is (szívet, taut, keresztet nemezelhettek). Nagy öröm volt számunkra fiatalokkal megismerkedni, beszélgetni, velük együtt imádkozni, és közösen megünnepelni a legszentebb áldozatot, a szentmisét. Hála mindenért a jó Istennek!

2015. június 13., szombat

Zarándoklat Assisibe IV.

       Április 30-án, csütörtökön,  a Carceri remeteséget kerestük fel. Bőven volt időnk sétálni a remeteség területén, az erdőben, felkerestük Szent Ferenc és rendi testvéreinek barlangjait, ahová  imádkozni vonultak vissza. Ez a délelőtt számunkra is az ima, a csendes elmélkedés ideje volt. Kértük a Szentlélek segítségét, hogy a jó Istennel való kapcsolatunkat mélyítse el, tegye élővé, és tegyen minket kitartóvá az imában. 


       Május elsején már hazafelé vettük az útirányt, hosszabb időre Riminibe álltunk meg a tengerparton, és Szent Antal csodájára gondoltunk, ahogyan prédikált a halaknak, mert az emberek nem voltak hajlandóak rá hallgatni. A zarándokutunk kezdetén Páduában felkerestük Szent Antalt, és a hazafelé vezető utunk utolsó állomása ismét az Ő nevéhez fűződött. Kérjük az ő közbenjárását egész rendi közösségünkért!













         Május másodikán elérkeztünk Balatonkeresztúrra, ahol ismét szentmisét mutatott be Asztrik atya, és ahol megköszönhettük az elmúlt napokban kapott sok kegyelmet. Másnap Nagyváradon a szentmisével zárult zarándoklatunk, amelyet a nővérek kápolnájában tartottunk. 
Istennek legyen hála mindenért!

Zarándoklat Assisibe III

       Szerdán, április 29-én, Greccioba látogattunk, érdekes élmény volt számunkra, hogy a kinti verőfényes napsütés ellenére karácsonyi énekeket énekeltünk a templomban a szentmisén. Ez a hely azért is volt különös  számunkra, mert Boldog Nardini atyánk a nővérközösségünket a Szent Család oltalma alá helyezte, őt állította példaképül elénk a közösségi élet megélésében. 


Greccio után Casciaba utaztunk, Szent Rita sírjához. A templom és a Szent sírja után volt alkalmunk bemenni a kolostorba is, ahol élt Szent Rita, találkozhattunk Ágoston-rendi nővérekkel, akik kedvesen fogadtak, meséltek, bár nem értettük egymás nyelvét, mégis sikerült kommunikálni. Rácsodálkoztunk Szent Rita rendíthetetlen hitére, és Isten iránti mély szeretetére. 


Szent Rita sírjának meglátogatása után Norsiába érkeztünk, Szent Benedek szülővárosába, meglátogattuk a bencés templomot kérve Szent Benedek közbenjárását.


2015. június 12., péntek

Zarándoklat Assisibe II

     Hétfőn, április 27-én az Angyalos Boldogasszony vagyis a Porciunkula kápolnát kerestük fel a föléje épített hatalmas bazilikában. Egyike azon kápolnáknak, amelyeket Szent Ferenc felújított, és a rend élete innen indult ki. Ugyanakkor Szent Ferenc itt a kápolna közelében költözött az örök hazába. Kértük az Úr áldását, kedves Szentje közbenjárására, hogy közösségünk az Úr tetszése szerint tudjon működni, az Ő akaratát tudjuk teljesíteni. 



      Itt a Porciunkula mellett a Könnyező Ferenc kápolnában vehettünk részt szentmisén, amelyet Asztrik atya celebrált. Szavaival Szent Ferenc példája alapján a közösségi életre, a testvéri életre, a megbocsátásra hívta fel figyelmünket.


     Délután a San Damiano-i kápolnához mentünk el. Ez az a kápolna, ahol Szent Ferenc meghallotta az Úr üzenetét: "Menj, építsd újjá egyházamat!" Kértük a Jó Isten kegyelmét, hogy mindig nyitott szívvel, készségesen tudjunk felelni hívására, és teljesíteni tudjuk akaratát. 


   Kedden, április 28-án a Szent Ferenc bazilikát látogattuk meg, a bazilika mellett egy kápolnában volt lehetőségünk szentmisén részt venni, majd egy magyar minorita testvér, Hunor testvér, részletesen bemutatta a bazilikát. Nagy lelki élmény volt mindannyiunk számára Szent Ferenc sírjánál lenni, kértük, hogy a ferences lelkiség, egyszerűség ivódjon mélyen a szívünkbe. Délután a Szent Klára bazilikát kerestük fel, kérve az Ő közbenjárását életünkre, az egész közösségünkre, az otthon maradottakra, és mindazokra kik várják, kérik imáinkat. 




Zarándoklat Assisibe I

      Közösségünk egy nagy ajándékot kapott az elöljáróktól a tavalyi jubileumunk alkalmából: egy zarándokutat Assisibe. 
    Közösségünkből 14-en indultunk útra 2015. április 24-én Székelyudvarhelyről, az első állomáshelyünk Nagyvárad volt, ahol még csatlakozott hozzánk két nővértársunk és Timár Asztrik atya. Április 25-én Balatonkeresztúron vettünk részt szentmisén, ahol fogadott bennünket Vaslabán Csaba plébános. 



     Vasárnap, április 26-án Páduába érkeztünk. Először Mandic Szent Lipót templomát látogattuk meg, aki a gyóntatószék hőseként az Isteni irgalmat közvetítve vált szentté. 10 órától szentmisén vehettünk részt abban a kápolnában, ahol a szent földi maradványai vannak. Lipót atya kapucinus szerzetes volt, ferences családhoz tartozott, így közelében otthon érezhettük magunkat.
A szentmise után ellátogattunk a Szent Antal bazilikába, egyik nagy ferences szentünk sírjánál kérhettük a közbenjárását, segítségét. 




         Következő zarándokhely, ahol a jó Isten kegyelmét, segítségét és áldását kérhettük Alverna hegye volt. Mély megindultsággal szívünkben szemléltük a helyet, ahol Szent Ferenc megkapta a sebhelyeket. Kértük közbenjárását, hogy hiteles Krisztus-követők tudjunk lenni. 




2015. március 19., csütörtök

Meghívó lányoknak





Imádunk Téged,
Urunk Jézus Krisztus,
itt és a világon levő
minden templomodban,
és áldunk téged,
mert szent kereszted által
megváltottad a világot.

(Assisi Szent Ferenc)



Szeretettel meghívunk
2015. március 27. és 29. között megszervezett
 nagyböjti lelki napokra,
a székelyudvarhelyi zárdánkba,
hogy közösen készüljünk
Egyházunk legnagyobb ünnepére.
 Szeretettel és imával:
                                     a ferences nővérek


A program pénteken délután négy órakor kezdődik és vasárnap délután három óráig tart.

Jelentkezési szándékodat kérünk, közöld március 25-ig az: antonettan@gmail.com  email címen, vagy a 0752957703 telefonszámon. 
Várunk szeretettel!

2015. január 31., szombat

Beöltözés

         Közösségünk örömünnepet ült január 27-én, megemlékeztünk alapítónkról, és ugyanakkor beöltözés volt.
A képre kattintva bővebben is betekintés nyerhető az eseményekbe: