2014. október 21., kedd

Székelyudvarhely - október 18.

150 éve a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Erdélyben

Szombaton, október 18-án, a regensburgi püspök úr idős nővéreinknek tartott szentmisét a kápolnánkban, majd rövid beszélgetésre került sor. A püspök úr utólag elmondta, hogy mély benyomást tett rá az idős nővérekkel való találkozás, rácsodálkozott a fogadalmaikhoz való hűségükre a nehéz, kommunista időkben tanúsított kitartásukra.
 
Délben a székelyudvarhelyi Kis szent Teréz plébániatemplomban vehettünk részt egy szentmisén, amelynek főcelebránsa Kovács Sándor főesperes volt. Dr. Botár Gábor képes bemutatóval ismertette a nővérek történetét. Voderholzer püspök úr és több plébános velünk együtt adott hálát a jó Istennek. A kórus gyönyörű éneklésével még szebbé tette ünneplésünket. A németországi nővérek számára nagy élmény volt, hogy ismét viszontláthatják a Golgota-jelenetét ábrázoló szoborcsoportot, amelyet a Kis Szent Teréz plébánia a Mallersdorf-i anyaház templomából kapott.