2014. október 29., szerda

150 éves Jubileum 150 vers

A Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek közössége idén, 2014-ben ünnepli Erdélybe való letelepedésének 150 éves jubileumát. Ebből az alkalomból indítjuk útjának ezt a kötetet, melybe 150 verset válogattunk ki Dávid Mária Erzsébet, Ágnes nővér, műveiből.
Ágnes nővér 1920. november 27-én született Baróton. Már gyermekkorában nehéz veszteség éri: elvesztette édesanyját alig három évesen. 20 éves, amikor az édesapja is meghal, akihez mély érzelmi szálak fűzték.
Iskolai tanulmányait Baróton kezdte, majd a mallersdorfi nővérek által működtetett iskolákban folytatta: Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron. Az egyetemet Kolozsváron végzi el. 16 évesen jelentkezik a nővérek közösségébe felvételre, 1945-ben tett fogadalmat. Amíg a tanulmányait folytatta Kolozsváron, addig besegített a nővéreknek a beteggondozásban, így a betegápolást is elsajátította. Mint tanárnő a marosvásárhelyi Római Katolikus Leánygimnáziumban és a brassói Római Katolikus Leánygimnáziumban tanított, amelyeket ugyancsak a nővérek működtettek. A rend feloszlatása után hazaköltözött Barótra, ahol házi munkával és betegek gondozásával foglalkozott, felkeresve őket otthonaikban. A lehetőségekhez mérten tartotta a kapcsolatot a nővértársaival.
1992. április 26-án hunyt el, Baróton van eltemetve.
Már fiatalon elkezdett verseket írni, belső lelki világába enged betekintést a versek csodálatos rímei, formái által. Imáit versbe foglalva viszi Isten elé, a mély Mária-tiszteletének is tanúi lehetünk verseit olvasva, mély gyermeki szeretettel szólítja meg a Szűzanyát, édesanyjának, barátnőjének, pártfogójának nevezi Őt. Hivatása kibontakozásának titkaiba is betekinthetünk, amikor Isten iránti „jegyesi szeretetét”, vágyódását próbálja papírra vetni. Bár aránylag elég rövid ideig élhetett közösségbe, mégis elég sok verse szól a közösségi életről, megszólítva nővértársait, vagy éppen imádkozva értük. Élete eseményeit is csodálatosan bemutatja verseiben. Ezek alapján öt téma köré csoportosítottuk e kötetben kiadott verseit: imádságok, Mária-tisztelet, hivatás, közösség és életképek/események.
Mindenik téma bevezetéseként egy-egy fiatal nővérünk rajzát, festményét illesztettük, ezzel is érzékeltetve azt, hogy a múlt és a jelen egybetartozik, összefonódik és majd a jövőbe, az örökkévalóságba, torkollik, ahová sokan már eljutottak idős nővéreink közül. Reméljük, hogy minden olvasó számára ez a kötet egy lelki erőforrás lesz, ahonnan vigaszt, bátorítást, hitet, erőt és lelkesedést meríthet. 
A kötettel kapcsolatosan ha bővebb információt szeretnének, érdeklődni lehet a következő email-címen: ferencesnoverek@sigmasoft.ro


2014. október 23., csütörtök

M. Konradilla nővér

  
      „Az én lelkem szomjazik Isten után,
      Az élő Isten után” ( Zs. 42,2)

                             Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy

           Gergely Berta, M. Konradilla
                          ferencrendi nővér

    Életének 94-ik évében, szerzetesi életének 75-ik évében,   2014. október 22-én visszaadta  lelkét annak, akinek felajánlotta egész életét.
   Drága halottunk földi maradványait október 24-én, pénteken,  délután 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a székelyudvarhelyi Szent Miklós hegyi római katolikus ravatalozó házból.
 Áldozatos életének jutalma legyen az örök boldogság!
                                            
                                                  Nővértársai és rokonai
 Székelyudvarhely, 2014. október 22.                                  

2014. október 22., szerda

Jubileum Székelyudvarhelyen

150 éve a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Erdélyben

    Vasárnap, október 19-én csúcsosodott ki ünneplésünk. Az ünnepség sorozatra Németországból 32 nővértársunk érkezett. Vasárnapra az Erdélyi fiókházakból is minden nővér eljött a hálaadásra, megélhettük a nagy közösség, az egybetartozás élményét. A hálaadó szentmisét Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatta be, velünk együtt ünnepelte a szentmisét Böcskei László nagyváradi püspök, Dr. Rudolf Voderholzer regensburgi püspök, ferences testvérek, papok, különböző rendekhez tartozó szerzetesnővérek, meghívott vendégeink, munkatársaink, és a székelyudvarhelyi lakósok. 
   A prédikációban Jakubinyi érsek úr kiemelte az alapítónk által hátrahagyott feladatot, hogy az örömhírt vigyük az embereknek a nevelői és betegápolói tevékenységünk által. Kérte a jelenlevőket, hogy imádkozzanak a nővérekért, hogy jelmondatunk szerint „továbbra is lángoljon bennük a krisztusi szeretet, és sürgesse őket ennek a szeretetnek a gyakorlása.”
  A szentmise végén M. Jakobe Schmid általános elöljárónk köszöntötte a vendégeket, röviden visszaemlékezett a letelepedésre, a kommunizmus nehéz idejére, idős nővéreink kitartására, és a fiatalokat felkérte: „Imádkozzatok, és kérjetek éber, figyelmes szívet! Legyetek készen arra, hogy az emberek igényeire megfelelő választ találjatok és adjatok! Legyetek találékonyak a segítésben! Azt kívánom nektek, kedves fiatal nővértársaim, hogy érző lélekkel és nagy nyitottsággal figyeljetek oda országotok és a mai idők szükségeire, és tegyetek tanúságot az egyszerű élet által!” Köszönetét fejezte ki a püspök atyáknak, főespereseknek, papoknak a támogatásért, segítségért, amit közösségünknek nyújtottak. Megköszönte a Szent István királyról nevezett ferences rendtartománynak, hogy lehetővé tették, hogy itt Udvarhelyen letelepedhettünk, és minden jóakaratú embernek a segítését. 
A regensburgi püspök úr is köszöntötte az egybegyűlteket. 
A szentmisén a Szent Miklós plébánia Musica Sacra kórusa énekelt. 
  A szentmise után a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola két diákja örvendeztetett meg bennünket egy zeneművel, melyet oboán hallhattunk és az ifjúsági kórus énekelt.
   Mindezek után Dr. Botár Gábor, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébánia lelkipásztora doktori érkezésének összefoglalóját mutatta be, amelyben a ferences nővérek erdélyi tevékenységét ismertette. 
    A szentmise végén az Márton Áron ifjúsági házban az óvodások és a délutáni foglalkoztatóba járó iskolások előadását tekinthettük meg.
     Kérjük a jó Isten segítségét, áldását közösségünk további működésére!


2014. október 21., kedd

Székelyudvarhely - október 18.

150 éve a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Erdélyben

Szombaton, október 18-án, a regensburgi püspök úr idős nővéreinknek tartott szentmisét a kápolnánkban, majd rövid beszélgetésre került sor. A püspök úr utólag elmondta, hogy mély benyomást tett rá az idős nővérekkel való találkozás, rácsodálkozott a fogadalmaikhoz való hűségükre a nehéz, kommunista időkben tanúsított kitartásukra.
 
Délben a székelyudvarhelyi Kis szent Teréz plébániatemplomban vehettünk részt egy szentmisén, amelynek főcelebránsa Kovács Sándor főesperes volt. Dr. Botár Gábor képes bemutatóval ismertette a nővérek történetét. Voderholzer püspök úr és több plébános velünk együtt adott hálát a jó Istennek. A kórus gyönyörű éneklésével még szebbé tette ünneplésünket. A németországi nővérek számára nagy élmény volt, hogy ismét viszontláthatják a Golgota-jelenetét ábrázoló szoborcsoportot, amelyet a Kis Szent Teréz plébánia a Mallersdorf-i anyaház templomából kapott.

Nagyszebeni ünnepség

150 éve a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Erdélyben

          Pénteken, október 17-én, Nagyszebenben ünnepeltek a nővérek együtt vendégekkel, érdeklődőkkel. Méltó volt itt ünnepelni, mert 1864-ben ide érkeztek a német nővérek Pirmasensből. Montenuovo grófnő kezdetben itt bérelt, majd megvásárolt egy házat és hozzá területet a Dealului/Hegyi utcában, ahol a nővérek lakhattak. Kezdetekkor elemi iskolát, majd polgári leányiskolát, óvodát, tanítóképzőt, egy kereskedelmi és háztartási iskolát működtettek bentlakással együtt. 1949 karácsonyán feloszlatták a nővérek közösségét, és az ingatlanokat államosították. 

       Délután 15 órától egy ünnepélyes visszatekintésnek lehettünk a tanúi, a hajdani zárda dísztermében. M. Michaela nővér köszöntötte a vendégeket, Tarzicia nővér fordította magyar illetve román nyelvre, és ismertette a délutáni program eseményeit. Dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános egy képes bemutatóval ismertette a nővérek történetét, doktori dolgozatának rövid összefoglalóját. Megható volt mindannyiunk számára, hogy idős nénik és bácsik is eljöttek az ünnepre, akiket még tanítottak régen, az államosítás előtt, a nővértársaink. Egyike a régi tanítványoknak megtisztelt bennünket rövid beszédével. Az ünnepet színessé tette a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Gereben táncegyüttese.

       Délután 17 órától hálaadó szentmisén vettünk részt a Szentháromság templomban, amelyet Tamás József segédpüspök mutatott be, Dr. Rudolf Voderholzer regensburgi püspök, Dr. Wilhelm Gegenfurtner szuperior, Raicea Oszkár főesperes és még néhány környékbeli plébános velünk együtt ünnepelt. 

Brassói házszentelés

150 éve a Szent Családról nevezett Mallersdorf-i Szegény Ferences Nővérek Erdélyben 
       
         Közösségünk idén, 2014-ben, ünnepli Erdélybe való letelepedésének 150 éves jubileumát. 1864. november 19-én, Szent Erzsébet napján, délután érkezett meg az első hat nővér Németországból Nagyszebenbe. 
A 150 éves jubileum alkalmából egy ünnepségsorozatot szerveztünk. 
           Október 16-án, csütörtökön Brassóban gyűltünk össze. 1895-től itt is működtek nővérek egészen a rend feloszlatásáig, kezdetben betegápolással majd tanítással foglalkoztak. Jelenleg egy bentlakásban fognak tevékenykedni a nővéreink, ahol keresztény szellemben szeretnének lányok számára otthont biztosítani a tanulmányaik ideje alatt. 
           Az ünnepség egy szentmisével kezdődött a belvárosi plébánia templomban, ahol a főcelebráns Csiby József helyi plébános volt. A szentmise végén az egyházközségtől minden nővér egy-egy szál fehér rózsát kapott ajándékba. A szentmise után átmentünk a nővérek házához, ahol fiatalok és a bentlakó lányok kedves kis előadással örvendeztettek meg bennünket. Ifjúsági énekeket daloltak, majd M. Leonetta nővér köszöntötte a vendégeket. Röviden felidézte a nővérek emlékét, akik ugyanebben a házban működtek évtizedekkel ezelőtt, majd így folytatta: „Nem egy idegen hely ez számunkra, olyan mintha haza jönnénk, és itt vár bennünket az a lelkiség, az a szellem, amit az alapítónk, Nardini atya bízott a nővérekre, és amelyet itt ők meg is éltek évtizedeken át.” Egy bentlakó lány szavalatát, majd énekeket hallhattunk tőlük. Ezután felkérték Dr. Wilhelm Gegenfurtner szuperior urat a kápolna és a ház megáldására, házszentelésre. 
            A 150 éves jubileumunk alkalmából újraindult Brassóban a nővérek működése, közösségi élete.

2014. október 8., szerda

2014. október 6., hétfő